Esküvői fotózás
Jegyesfotózás és kreatív fotózás Szegeden és körzetében
Esküvői fotózás, ahogyan én látom:
Az esküvői fotózás a legszebb, legfontosabb pillanatok megörökítéséről szól. Ugyan van pár óra páros fotózás, és csoportképek, de ezek után a fotós már nem mondhatja meg, hogy ki hol álljon, mi és hogyan történjen az esküvőn vagy a lakodalmon. A pillanatokat kell tudni megörökíteni. A lehető legjobban kell alkalmazkodnom ezért a körülményekhez. Észrevétlennek kell lennem. Mindenütt ott kell lennem, semmiről nem szabad lemaradnom. De nem lehetek tolakodó sem, azt jelezve, hogy: – „bocsi”, de lehetne még egyszer az első csókot, mert lemaradtam… szinte már előre kell látnom, mi fog történni, az ujjamnak az expó gombon kell lennie és várnom, hogy mikor történik meg a pillanat.
Egy esküvőn az ifjú pár ezer dologra koncentrál. Nincs időtök a fotóssal foglalkozni, hogy vajon sikerült-e a kép. De ez nem is a Ti dolgotok. Esküvői fotósként az a feladatom, hogy ezt a terhet levegyem a vállatokról, és Ti átéljétek a Nagy Napot, én – és a segítőim – pedig mindezt az utókor számára tegyük újra átélhetővé.
Az esküvői fotózásról
Miért van szükség külön esküvői fotósra?
Nem elég, ha mobiltelefonnal fotózunk?
Nos, jó minőségű kamerával rendelkező telefonnal lehet klassz képeket és videókat készíteni, valóban. De ki készítené ezeket? A násznép? Kinek a felelőssége lesz a végeredmény? Egy esküvő különleges esemény, és megérdemli a figyelmes felkészülést, minden részletre.
Az esküvői fotósnak egyetlen feladata, hogy megtalálja a megfelelő helyet a pillanat megragadására, végig követi a párt, az esküvő eseményeit, figyel a szertartás részleteire, a násznép egészére, az események dinamikájára. Ő az, aki ott lehet mindenhol és végig a jegyespár mellett van. A násznép örüljön együtt a házasulandókkal, legyen jelen szabadon, a fotós résen lesz, amikor szükséges.
Technikailag bármilyen jó is egy mobiltelefon, ha szeretnénk nyomtatásban, nagy méretben és kiváló minőségben viszontlátni az esküvőről és a lakodalomról készült fotóinkat, ehhez megfelelő kamera, objektív, megvilágítás, eszközök szükségesek hozzáértő tudással és gyakorlattal. Nagyon sok múlik az utómunkán is, a színek beállításán, a bőrhibák és zavaró háttértényezők eltűntetésén. Ezt a minőségi felkészültséget kínálom Nektek a Nagy Napotokra.



Miből áll az esküvői fotózás?
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján látom, hogy a párok nagy része árajánlatkéréskor, az esküvő előtt hónapokkal még nem tudja pontosan hogyan alakuljon a fotózás. Ezért a tervezésben is segítelek benneteket. Először is szükség van forgatókönyvre az esküvő napjáról, ismerni kell az időpontokat, helyszíneket, és ennek figyelembevételével tervezhető a kreatív fotózás, amikor csak Ti vagytok jelen, felöltözve, vagy akik még ebben részt vesznek (pl. koszorúslányok).
Fontos figyelembe venni, hogy csúszások és kedvezőtlen időjárási viszonyok is lehetnek, így ezekre az esetekre is külön tervezni érdemes. Ha biztosra szeretnétek menni, akkor a kreatív fotózás külön napon is történhet.
Meg kell határozni, hogy mennyi ideig van szükség az esküvői fotósra. Lehetőség van csak részidőben fotózni, pl. csak szertartás, kreatív fotózás esetén, de mindig teljesebb és eredményesebb a végeredmény, ha az egész napon jelen vagyok, ez korlátlan rendelkezésre állást jelent az előkészületektől az esemény végéig. Én preferálom a teljes napos részvételt. A csomagajánlataimból azonban többféle lehetőség közül is választhattok.
Kreatív fotózás külön napon
Ha nem fér bele az esküvő napjába, vagy csak másik alkalommal szeretnétek megoldani, akkor lehetőség van külön napon is elkészíteni a páros fotókat. Ennek több előnye is van:
- nem kell kapkodni, több idő áll rendelkezésre, nyugodtabbak lehettek, nem kell izgulni a Nagy Nap részleteivel vagy a vendégekkel kapcsolatban
- van idő megtervezni a helyszínt, időt, beállításokat, így sokkal kreatívabb anyagot lehet összeállítani
- ideális, ha a napnyugta előtti másfél órában is tudunk fotózni. Ilyenkor szelídebbé válnak a fények, szép és emlékezetes fotók készülhetnek romantikusabb hangulattal is
- a helyszínválasztáskor könnyebb figyelni, hogy kevesebb legyen a zavaró háttér, ember, forgalom. Alkalmas helyszín lehet egy park, erdő, tópart, vagy akár kültér szép épülettel, de akár egy kellemes beltéri környezet is.
- a külön napos kreatív fotózást akkor is választhatjátok, ha alapból nincs benne a választott csomagotokban. Ennek díja: 40.000 Ft.

Jegyesfotózás
A jegyesfotózás az esküvői fotózás főpróbája. Így nemcsak az elkészült képek miatt lehet jó döntés ezt is választani, hanem mert lehetőséget ad arra, hogy egymáshoz szokjunk. Eltöltünk együtt néhány órát, megismerkedünk, ti hozzászoktok, hogy valaki minden mozdulatotokat figyeli és fényképezi, én pedig segítek, hogy mely azok az előnyös pózok, amik igazán jól állnak Nektek. Megszokjátok a fényeket, villanásokat is, így a kreatív fotózás is sokkal oldottabb, nyugodtabb lesz.
A jegyesfotózáson készült képeket már akár az esküvői dekorációban is fel tudjátok használni. Készíthettek belőlük pl. ajándéktárgyakat. A jegyesfotózás ára, ha nincs benne a csomagban: 40.000 Ft.


Mit vegyünk fel a jegyesfotózásra?
A legfontosabb, hogy olyan ruhát, amiben jól érzitek magatokat. Lehetőleg az öltözéketek színben és stílusban összeillő legyen.
Legyen a ruha csinos, de mégis laza. Egy szép cipő, esetleg ékszerek is megfelelő kiegészítők lehetnek. Ahhoz, hogy az apró részletek is tökéletesek legyenek, – mert a képeken minden látszik – fontos lehet a hölgyeknél a smink és a szép frizura. Az uraknál pedig az ápolt, igényes megjelenés. Mindemellett törekedjetek a természetességre, a kevesebb néha több…
Fotókönyv és webgaléria
Az elkészült esküvői fotók nyomtatott és digitális formában is átadásra kerülhetnek, csomagtól függően.
A prémium fotókönyvnek a vastag papírból készült lapok elegáns megjelenést kölcsönöznek. Időtálló megoldás. A könyv minden lapja síkban nyílik, így akár egész lapos képek is helyet kaphatnak benne. Ha nincs benne a csomagárban, akkor választhatjátok külön is. Kétféle méretben készül: 20x15cm-es, 40 oldal: 20.000 Ft. 30x30cm-es, 40 oldal: 30.000 Ft
Digitális formában minden csomaghoz 48 órán belül küldök néhány kész fotót, amelyet meg tudtok osztani a barátokkal, ismerősökkel, rokonokkal. Az elkészült képeket webre optimalizált méretben feltöltöm egy webes felületre, aminek a linkjét megkapjátok. Akinek ezt a linket elkülditek, meg tudja nézni az esküvőtökről készült fotókat.

6 fontos tanács az esküvőre a szuper esküvői fotók érdekében
- Biztosítsátok, hogy a fotósnak/videósnak is legyen ülőhelye és vacsorája. (éhgyomorral nem sokáig bírná a munkát, ugye?)
- Az ülőhely ideális, ha a főasztalhoz közel van, ahonnan jól látja a jegyespárt.
- Legyen elegendő és biztonságos extra helye a fotós/videós felszerelésének, lehetőleg az ülőhely mellett.
- Ha tudod, hogy valamelyik családtag nagyon szeret fotózni, videózni, kérd meg, hogy most ne tegye, mert erre külön fotóst/videóst bíztál meg. Nagyon zavaró tud lenni, ha egy buzgó fotózó vendég a hivatalos fotós elé kerül.
- Készítsetek forgatókönyvet és egyeztessétek a fotóssal és videóssal, hogy mikor mi következik. Ha van ceremóniamester, fontos, hogy szóljon, ha valami fontos esemény következik.
- A kreatív fotózásra legyen B tervetek, ha az időjárás nem engedi a szabadtéri fotózást.

Ajánlatkérés
